Az
utolsó mindent eldöntő gurítás következik. A cipőm már kezdi szorítani a
lábamat, de fel sem tűnik. Belekortyolok egyet a hideg kólámba és elkezdek
idegesen dobolni a lábammal. Sokan azt mondják, hogy remek játékos vagyok, de
ennek ellenére is izgulok. Menni fog! - mondogatom magamnak folyamatosan, de
még én sem tudom ezt elhinni. Tudom, hogy ezen áll vagy bukik a játszma.
Győznöm kell! Nem hátrálhatok meg! Meg kell mutatnom mindenkinek, hogy „én is
érek valamit!”
Lassan,
emelt fővel, az ellenfeleimet méregetve elsétálok a bowling golyókig. Hosszú
nézegetés után egy közepes méretű, zöld golyó mellett döntök. Remélem megteszi.
Forgatom a kezemben, megszemlélem és belemélyesztem az ujjaimat a lyukakba.
Mintha éppen rám vigyorogna. Most gúnyolódik rajtam? Fel a fejjel! Megfelel.
Hosszan megköszörülöm a torkomat, hogy egytől-egyig mindenki rám figyeljen.
Elhelyezkedem. Kisöpröm a hajam a szememből. Kicsit fészkelődök még, aztán
bemérem a köztem és a bábuk között lévő távolságot. Hirtelen meglengetem a
kezemben a golyót, de nem gurítom el. Hallom az emberek felmordulását, majd
nevetését. - Na jó, ez már nem vicces!
Ne nevettesd az embereket, inkább tedd meg! -
Újból meglendül a kezem. Az erek kidagadnak a kezemen, izzadság cseppek
gyöngyöznek a homlokomon és száraz a szám. Tudom, hogy itt az idő! Most el is
engedem a golyót. Őrületes sebességgel gurul, száguld a bábuk felé. Néha
kilendül az egyik oldalra, vagy a másikra, ilyenkor néhol felhangzik egy-egy
döbbent sikoly. Minden szem a golyóra szegeződik. Én pedig reszketve várom,
hogy célba érjen. Aztán meghallok egy kis koccanást, amit több másik, kicsivel
hangosabb követ. Egymás után borulnak el a bábuk. Az egyik megpördül, ledöntve
egy másikat. És az utolsó…egyszer jobbra dől, egyszer balra. Dőlj le! Dőlj el!
Ezután szépen lassan eldőlt, mintha hallaná, hogy hozzá beszélek, és tudná,
hogy minden rajta múlik. Mindegyik golyó eldőlt. Nyertem volna? Tényleg
sikerült?
Az
eredményjelző tábla zúgására eszméltem fel. Az én nevem állt rajta
nagybetűkkel, és mellette ott virított pirosan: 1.helyezett. Lerúgtam a
kényelmetlen cipőt a lábamról és sikoltozva elkezdtem ugrálni. Nyertem!
Sikerült! Az ismerőseim körém sereglettek. Mindenfelől gratulációk hangzanak és
mindenkinek van hozzám egy-két kedves
szava. Aztán megjelenik Apa. Szépen, komótosan besétál az emberek közé, ahogyan
mindig szokta. Remélem én is ilyen leszek. Rám néz, elmosolyodik és a fülembe
súgja: - Büszke vagyok rád, lányom!
Viszont siess, mert otthon vár a vacsora! – Felkacagok, átöleljük egymást és
kiballagunk a bowling pályáról.
