Az utolsó gurítás

Az utolsó mindent eldöntő gurítás következik. A cipőm már kezdi szorítani a lábamat, de fel sem tűnik. Belekortyolok egyet a hideg kólámba és elkezdek idegesen dobolni a lábammal. Sokan azt mondják, hogy remek játékos vagyok, de ennek ellenére is izgulok. Menni fog! - mondogatom magamnak folyamatosan, de még én sem tudom ezt elhinni. Tudom, hogy ezen áll vagy bukik a játszma. Győznöm kell! Nem hátrálhatok meg! Meg kell mutatnom mindenkinek, hogy „én is érek valamit!”

Lassan, emelt fővel, az ellenfeleimet méregetve elsétálok a bowling golyókig. Hosszú nézegetés után egy közepes méretű, zöld golyó mellett döntök. Remélem megteszi. Forgatom a kezemben, megszemlélem és belemélyesztem az ujjaimat a lyukakba. Mintha éppen rám vigyorogna. Most gúnyolódik rajtam? Fel a fejjel! Megfelel. Hosszan megköszörülöm a torkomat, hogy egytől-egyig mindenki rám figyeljen. Elhelyezkedem. Kisöpröm a hajam a szememből. Kicsit fészkelődök még, aztán bemérem a köztem és a bábuk között lévő távolságot. Hirtelen meglengetem a kezemben a golyót, de nem gurítom el. Hallom az emberek felmordulását, majd nevetését. -  Na jó, ez már nem vicces! Ne nevettesd az embereket, inkább tedd meg! -  Újból meglendül a kezem. Az erek kidagadnak a kezemen, izzadság cseppek gyöngyöznek a homlokomon és száraz a szám. Tudom, hogy itt az idő! Most el is engedem a golyót. Őrületes sebességgel gurul, száguld a bábuk felé. Néha kilendül az egyik oldalra, vagy a másikra, ilyenkor néhol felhangzik egy-egy döbbent sikoly. Minden szem a golyóra szegeződik. Én pedig reszketve várom, hogy célba érjen. Aztán meghallok egy kis koccanást, amit több másik, kicsivel hangosabb követ. Egymás után borulnak el a bábuk. Az egyik megpördül, ledöntve egy másikat. És az utolsó…egyszer jobbra dől, egyszer balra. Dőlj le! Dőlj el! Ezután szépen lassan eldőlt, mintha hallaná, hogy hozzá beszélek, és tudná, hogy minden rajta múlik. Mindegyik golyó eldőlt. Nyertem volna? Tényleg sikerült?

Az eredményjelző tábla zúgására eszméltem fel. Az én nevem állt rajta nagybetűkkel, és mellette ott virított pirosan: 1.helyezett. Lerúgtam a kényelmetlen cipőt a lábamról és sikoltozva elkezdtem ugrálni. Nyertem! Sikerült! Az ismerőseim körém sereglettek. Mindenfelől gratulációk hangzanak és mindenkinek van  hozzám egy-két kedves szava. Aztán megjelenik Apa. Szépen, komótosan besétál az emberek közé, ahogyan mindig szokta. Remélem én is ilyen leszek. Rám néz, elmosolyodik és a fülembe súgja: -  Büszke vagyok rád, lányom! Viszont siess, mert otthon vár a vacsora! – Felkacagok, átöleljük egymást és kiballagunk a bowling pályáról.